Juhász Gyula: Milyen volt...

Juhász Gyula:

Milyen volt…

Milyen volt szőkesége, nem tudom már,
De azt tudom, hogy szőkék a mezők,
Ha dús kalásszal jő a sárguló nyár
S e szőkeségben újra érzem őt.

Milyen volt szeme kékje, nem tudom már,
De ha kinyílnak ősszel az egek,
A szeptemberi bágyadt búcsuzónál
Szeme színére visszarévedek.

Milyen volt hangja selyme, sem tudom már,
De tavaszodván, ha sóhajt a rét,
Úgy érzem, Anna meleg szava szól át
Egy tavaszból, mely messze, mint az ég.

A vers elemzése

I. BEVEZETÉS:

1908-tól 1911-ig a nagyváradi premontrei gimnáziumban tanított Juhász Gyula, magyar-latin szakos tanárként. Nagyváradon ismerte meg Sárvári Annát, abban a városban, ahol nem sokkal előtte Ady és Léda talált rá egymásra. Juhász Gyula szerelme viszonzatlan maradt. A távolról csodált Anna színésznő volt, és alig ismerte a költőt. Jóval később tudta meg, hogy a költő Anna-versei neki és róla szólnak. A legszebb költemények nem is Nagyváradon születtek, hanem később, amikor a költő már máshol élt.

II. TÁRGYALÁS:

1. Összkép a versről:

Szakolcán, 1912-ben írta  Milyen volt… c. versét. A benne ábrázolt érzés már nem a szerelem, hanem az emlékezés a szerelemre. Juhász Gyula impresszionista hangulatlírájának szépségét csodálhatjuk meg a költeményben.

2.  A cím:

A cím – Milyen volt… –   kérdőmondata nem kérdőjellel, hanem három ponttal zárul, így a tűnődés hangulatát teremti meg.

3.  A szerkezet:

           a) Szerkezeti részek:

A vers szerkezetében hármas tagolást eredményez az, hogy háromszor lendül neki az emlékezésnek a költő. A három szerkezeti rész egybeesik a versforma három strófájával. A részek képei természeti képek, és az évszakváltást követik. A nyár, az ősz és a tavasz impressziója születik meg bennük: a "dús kalásszal" a nyár, a szeptemberi ég színével az ősz és a sóhajtó réttel a tavasz hangulatát idézi meg a költő.

           b) A szerkezeti részek viszonya egymáshoz:

A három versszak felépítése párhuzamos egymással. Minden új rész kezdetét jól kiemeli az anaforikusan ismétlődő "Milyen volt... nem tudom már" mondat, amely a feledésről szól. A második sorok "De" kötőszava fordulatot jelöl: Anna haját, szemét, hangját mégis fölidézi a táj.

4.  A stílus eszközei:

Impresszionista módra színes és derűs minden a versben. Uralkodnak a névszók. A kevés ige sem aktív cselekvést, hanem inkább állapotot, a merengés hangulatát fejezi ki:

„érzem” – „visszarévedek” – „sóhajt”.

„… szőkék a mezők,

Ha dús kalásszal jő a sárguló nyár,

S e szőkeségben újra érzem őt.

 

„… ha kinyílnak ősszel az egek,

A szeptemberi bágyadt búcsúzónál

Szeme színére visszarévedek.”

 

„... tavaszodván, ha sóhajt a rét,

Úgy érzem, Anna meleg szava szól át

Egy tavaszból, mely messze, mint az ég.”

 

Az emlékezés lágy, lebegő hangulatát a szinesztéziák és az alliteráció is segítenek megteremteni: „hangja selyme”, „Anna meleg szava” – „bágyadt búcsúzónál”.

5. Versforma:

A vers ritmusa is ábrándozó, dallamos. A jambikus lejtésű sorokat keresztrímek zárják.  

    ˘   ˉ│  ˉ      ˉ │˘  ˉ │˘    ˉ │ ˘    ˉ  │  ˉ

Milyen volt szőkesége, nem tudom már,   a

De azt tudom, hogy szőkék a mezők,        b

Ha dús kalásszal jő a sárguló nyár,            a

S e szőkeségben újra érzem őt.                  b

III. BEFEJEZÉS

Az évszakok szépségébe beleolvadt Anna kedves alakja. Ha tavasz jön, ha nyár jön, ha ősz jön – őt is visszahozza valami oldott, békés, szelíd öröm.

És hol a tél? Miért nincs téli versszak? Nem lehetne találni meghitt képet a télből? Halk hóhullást, alkonyi csöndet, tűzhely melegét?

Talán, mert „most” tél van. Azóta „tél” van. Kopárság, megfosztottság, társtalanság. Innen, a hiány felől nézve oly gyönyörű, ami elmúlt…                                                                                                                                                           SzÉ