Mikszáth Kálmán írói magatartásának sajátosságai 

       Szűcs Pali szerencséje c. novellája alapján

I. BEVEZETÉS

Hosszú út vezetett Mikszáth Kálmán írói elindulásától – igazi hangjának megtalálásig.

A 34 éves író 1882-ben végre beérkezett, amikor gyors egymásutánban megjelent két novellás-kötete, a Tót atyafiak, majd A jó palócok.

Minek köszönheti nagy sikerét a két kötet? Mi volt bennük üdítően új? Mi tetszett az olvasóknak és a kritikának egyaránt?

A Mikszáth-novellák tartalmi újdonsága, hogy főszereplők lettek az egyszerű falusi emberek. Mivel nem háttérszereplők többé, így belülről is érdekesek. Az író megláttatja olvasóival, hogy lelki életük éppoly gazdag, mint a társadalom előkelőbb tagjaié, akikről már sokat olvashatott a közönség Jósika Miklós, Eötvös József, Kemény Zsigmond vagy Jókai Mór műveiben.

A formai újdonság pedig az elbeszélő népi mesemondót alakító előadásmódja. Az az írói magatartás, ahogyan Mikszáth nemcsak a beszédét, de a gondolkodásmódját, élettapasztalatát, helyismeretét, hiedelmeit is osztja az ábrázolt világ embereinek. Úgy mesél, mint aki egy közülük.

 

II. TÁRGYALÁS

ÁTFOGÓ KÉP

A jó palócok novelláiban a falu életének jellegzetes eseményeit, helyzeteit, embertípusait örökíti meg az író – sorsfordító pillanatokban. Azonos helyszíneken, visszatérő szereplőkkel, azonos körülmények között játszódnak a történetek, így egyik kiegészíti a másikat. Az önmagukban kerek elbeszélések egymás jelentését is gazdagítják.

TÉMA

A Szűcs Pali szerencséjében azt írja meg, hogyan esik vissza régi hibájába, s ezzel miként szalasztja el a rendes élet lehetőségét a címszereplő korhely fiatalember.

TÉR

A novellaciklus ismert helyszínén, a Bágy völgyében, a palócföld részben valóságos, részben fiktív szomszédos falvaiban játszódik a történet. Bodokot és Gózont meg is nevezi az író.

IDŐ

A cselekmény egy napot vesz igénybe: reggeltől másnap reggelig tart. A kiválasztott nap: a főhős eljegyzésének napja.

A CSELEKMÉNY TARTALMA

Az elbeszélés in medias res kezdődik. Szűcs Pali úton van Gózonba, Bede Erzsit megkérni. (A kisebbik Bede lányt, aki olyan megható naivitással akarta letölteni halott nővére büntetését a Bede Anna tartozása c. novellában.) Az előzményeket az izgatott legény lelkében gomolygó gondolatok közlésével, szabad függő beszédben árulja el az író: léha élet után a szerelem gyújtotta fel akaratát a megjavulásra. Igyekezetét már az emberek is méltányolják: rendes, házasembernek való megélhetést ajánl neki Mák Gergely, többé nem félti tőle leányát Bedéné. Most már csak az utolsó próbatétel van hátra: erősnek, fegyelmezettnek maradni jó sorában is. De ezen a próbán elbukik Szűcs Pali. Örömtől mámorosan a másik mámor kísértésébe esik, és megálljt már nem tud parancsolni önmagának. Kocsmai tivornyázásával eljátssza a frissen elnyert bizalmat: sem Mák Gergely, sem Bede Erzsi nem bízik benne többé. Kótyagos fejjel hiába reménykedik abban, hogy csak álmodta a szégyenletes kudarcot.

A CSELEKMÉNY SZERKEZETE

A cselekményt négy szerkezeti részre tagolják a helyszínváltozások: az odaút – Bedééknél – a visszaút – újra otthon. E térbeli haladás során kupolaszerűen emelkedik, majd ereszkedik a főhős erkölcsi-társadalmi pályája. Mindent elér, majd mindent elveszít, ami boldogulásához kellett volna.

CÍM

A novella címéhez a szerencse csalfaságát, valamint a szerencsére hivatkozás hiábavalóságát is társíthatja az olvasó. A cselekménybeli jelképes motívum, a négylevelű lóhere megtalálása-elvesztése párhuzamul szolgál Szűcs Pali állhatatlanságának bemutatásához. Eszünkbe juthat nyelvünk több közmondása is: „A szerencse forgandó.”, „Ki-ki a maga szerencséjének kovácsa.”, de  akár az a népi bölcsesség is, hogy „Kutyából nem lesz szalonna.”

A MIKSZÁTHI MESEMONDÁS (írói előadásmód)

A gyakorlott mesemondó az élőbeszéd közvetlenségével szól hallgatóihoz. Mint aki talán már nem is először mondja el, a falu apraja-nagyja okulására, a közös emlékezet őrizte történetet. Arany Tengeri-hántásából ismerős a szituáció, amelyhez hasonlóban képzeletünk elhelyezi az elbeszélőt. A sokat látott-hallott öregember mindent tud az itt élőkről, ismeri, megérti, szereti őket. Pontosan ezért vonzó az előadása. Erkölcsi érzéke ép, de nem ítélkezik. A hibát hibának láttatja, de az embert szereti.

          ATMOSZFÉRATEREMTÉS  természetleírással

Az atmoszférateremtést most is az emberrel „együttérző” természetre bízza Mikszáth.

Az odaúton a kétségek közt hánykolódó Palit hol aggódóan, hol biztatóan veszi körül a természeti környezet. „Ejh, mégis jobb lesz visszafordulni” – szorong Pali, és a rét füvei, virágai, árnyékai ugyanezt sugallják: „…mind arra biztatták, hogy forduljon vissza”.

Amint önbizalomra kapott Pali, négylevelű lóherét talált, és „… az egész Bágy völgye mosolygott.”

Végül a zilált lelkű, mindenét eljátszott hősnek „a hajnali hűs szél kékre marta dúlt arcát, összecsapkodta gesztenyeszín haját.”

             JELKÉPES MOTÍVUMOK

             Ebbe a novellába különösen szívesen sző bele jelképes motívumokat az író. A már említett szerencse-szimbólum, a négylevelű lóhere megtalálása és elvesztése is szoros összefüggésben van a hős sorsának változásaival. Emellett ott a két jegykendő, a várva-várt, majd hirtelen felbontott jegyesség jelképei. Az elnyert, majd elherdált boldogságot is jelképezi az, hogy többször is gazdát cserélnek. Szintén jelképes az, hogy a történet elején határkőre ül le gondolkodni „az öreg Biziék nagy rétjénél” az élete fordulójához érkezett Pali.

            STÍLUS

             A költői szépségű novellában a lírára jellemző sűrítéssel tud kevés szóban sokat és mélyre hatót mondani az író. Központi szerepet játszik a „gyeplő”- metafora. A „megjavult, józan, szorgalmas” Pali akaraterejét ragadja meg: „szíve volt a gyeplő”.

             A tájleírásokban a megszemélyesítés által teremtődik meg az emberi lélek és a természet összhangja: ”… egy picike lóhere-bokrocska … nevette ezt a rossz tanácsot…”, „A napsugarak pajkosan szaladgáltak…”, „… a kis tömzsi levelek mosolyogva nyújtózkodtak ki a melegítő fénytől…”

             Fokozással ábrázolja az író a féktelenné váló jókedvet a kocsmai jelenetben: „Az első iccétől még boldogabb lett, a többitől szilajjá vált, az utoljától veszetté.”

             Baljós hasonlat teszi borzongatóvá ezt a mulatozást: „Szétgurultak a forintok, mintha a sátán szekerének kerekei volnának.”

A hős belülről való láttatásának remek stíluseszköze, a szabad függő beszéd a novella befejezésében visszatér:

„Zúgott a feje, forgott vele a világ még akkor is: alig tudott a szobába menni. Bár ne tudott volna. Már akkor ott volt az ágyon kiterítve a piros jegykendő, amit Erzsinél hagyott tegnap délben. Eszmélni kezdett. Hogy lehet az itt? Visszaküldték volna? Lehetetlen, lehetetlen... mert a babos kendő még akkor is itt lenne, amit tőle hozott! Hát a négylevelű lóhere? Jaj, csak azt ne vesztette volna el! Nincs, semmi sincs!.. Ködös fejét gondolkozva hajtotta le egy szuszékre... Hátha nem is volt ő Gózonban, hanem csak úgy álmodta az egészet?”          

Kérdéssel ér véget a novella, a főhős önáltató kérdésével. Nyitva marad, hogy mi lesz ezután. De ennyi volt a megmutatott „életpillanat”, az életút kísérése már kívül esik a műfaj határán. A bölcs mesélő itt elhallgat. Nem ítélkezik, nem von le tanulságot. Tegye ezt az ámuló hallgatóság, meg a  tisztelt olvasóközönség belátása szerint…

 

III. BEFEJEZÉS

             Az egyszerű hétköznapi nyelven mesélő író stílusát nemcsak az olvasók élvezték, de maga Mikszáth is büszke volt rá. Anekdotaszerűen idézi föl azt az elismerést, amelynek legjobban örült életében. Olvasnivalót adott kölcsön saját műveiből egy szakácsnőnek, aki pár sor után így fordult hozzá:

              "– A tekintetes úr csúfot tészen velem – mondja kedveskedő, de mégis szemrehányó fejcsóválással, vidám derűvel az arcán, jelezve, hogy értője a jó tréfának.

              –  Hogyhogy? – kérdeztem meglepetve.

              –  Ugyan menjen! Hisz ilyet én is tudok írni.

          … Amióta ezt a kritikát hallottam, úgy vagyok vele, mint a muszka, aki megkapja a Szent Anna-rendet – a többi rend azontúl nem érdekli."  (Az Újság, 1905. április 28.)                                                                       SzÉ