Tétova óda (1943)

Mióta készülök, hogy elmondjam neked

szerelmem rejtett csillagrendszerét;

egy képben csak talán, s csupán a lényeget.

De nyüzsgő s áradó vagy bennem, mint a lét,

és néha meg olyan, oly biztos és örök,

mint kőben a megkövesült csigaház.

A holdtól cirmos éj mozdul fejem fölött

s zizzenve röppenő kis álmokat vadász.

S még mindig nem tudom elmondani neked,

mit is jelent az nékem, hogy ha dolgozom, 

óvó tekinteted érzem kezem felett.

Hasonlat mit sem ér. Felötlik s eldobom.

És holnap az egészet ujra kezdem,

mert annyit érek én, amennyit ér a szó

versemben s mert ez addig izgat engem, 

míg csont marad belőlem s néhány hajcsomó.

Fáradt vagy s én is érzem, hosszú volt a nap, -

mit mondjak még? a tárgyak összenéznek

s téged dicsérnek, zeng egy fél cukordarab

az asztalon és csöppje hull a méznek

s mint színarany golyó ragyog a teritőn,

s magától csendül egy üres vizespohár.

Boldog, mert véled él. S talán lesz még időm,

hogy elmondjam milyen, mikor jöttödre vár.

Az álom hullongó sötétje meg-megérint,

elszáll, majd visszatér a homlokodra,

álmos szemed búcsúzva még felémint,

hajad kibomlik, szétterül lobogva,

s elalszol. Pillád hosszú árnya lebben.

Kezed párnámra hull, elalvó nyírfaág,

de benned alszom én is, nem vagy más világ,

S idáig hallom én, hogy változik a sok

rejtelmes, vékony, bölcs vonal

                                               hűs tenyeredben.

 

1943. május 26.

I. BEVEZETÉS

- Már két munkaszolg. van mögöttük (férj és feleség egyaránt megszenvedte!):

         1940. szept. - dec. és

         1942. júl. – 1943. ápr.

- Kötet: Tajtékos ég (1946) – posztumusz kiadás

II. TÁRGYALÁS

1. Téma: a hitvesi szerelem

2. Cím:

- oximoronos kapcs. a jelző és a megnevezett műfaj között (az ódaköltő értéket magasztal: nem  bizonytalan abban, ami mellett érvel!)

    - a teljes versszöveg ismeretében már tudjuk, valóban nem a dicsért értékben kétkedik; inkább abban: utolérheti-e a szó azt, ami a szívben lakik, és abban, hogy adatik-e még számára idő, hogy megtalálja a méltó szót.

3. Asszociáció: Petőfi: Minek nevezzelek?

-         Hasonló költői cél: Mit jelentesz nekem? Mennyire szeretlek?

-         Hasonló kettős küzdelem a szerelem méltó kimondásáért:

mint férj – szerelemből

mint művész – hivatásból is

4. Szerkezeti fölépítés: két gondolati egység (terjedelmileg arányosan megfelezik a teljes versszöveget):    

             1. rész: a "Mióta készülök, hogy elmondjam neked  szerelmem rejtett csillagrendszerét;" sortól a vers közepéig

-   ódai szárnyalással beszél a szerelem mindig megújuló csodájáról

-   képek és ellentétpárok a nagy világból:

végtelen                                ↔          parányi

"csillagrendszer" (metaf.)                 "csigaház" (has.)

folyton változó                    ↔          állandó

                        "nyüzsgő s áradó… mint a lét"              "kőben a megkövesült csigaház" (fig. etim.)

                  - "Hasonlat mit sem ér. Felötlik s eldobom. És holnap az egészet ujra kezdem," - vö. Petőfi 11x ismétli a "Minek nevezzelek?" kérdést – nem lehet     egyszer és mindenkorra „letudni” a szeretet közlését

-   "ez addig izgat engem, míg csont marad belőlem s néhány hajcsomó." (metonimikus kép az üldözöttet fenyegető halálról)

             2. rész:  a "Fáradt vagy s én is érzem, hosszú volt a nap, – " sortól végig

-   életkép: az otthon mint menedék (harmónia, szépség, biztonság)

-   meghitt, halk hangon szól az otthon kis világáról

-   idillt varázsol a mindennapi élet apróságaiból

-   kölcsönös szeretetük erőterében életre kelnek a holt tárgyak (megszem.)

                         - komor háttér: az idillt fenyegető ellenséges valóság 

-   összetartozás: "nem vagy más világ"

5. Versforma:

- strófákra nem tagolódik

- a 10-11-12 szótagos sorok jambikus lejtésűek

- a sorvégek keresztrímekben csendülnek össze

III. BEFEJEZÉS

Radnóti remekműve – éppúgy, mint Petőfié – azt a felismerést sugallja, hogy a szeretet átadása mindennap újrakezdődő feladat. Folyamatosan kell éreztetni a társunkkal, hogy szeretjük. Ez inspirálja újabb és újabb alkotásra a művészt, s ez élteti elevenen az összetartozást minden emberpár életében.

SzÉ