Táj és lélek kapcsolata Csokonai Vitéz Mihály költeményeiben
I. BEVEZETÉS:
Csokonai V. M. 1780-1795-ig (7 éves korától 22 éves koráig) tartozott a debreceni kollégium kötelékébe. Végigjárta a képzés mindhárom fokát: elemi iskolát, gimnáziumot és főiskolát. 1794-től pedig, főiskolásként, már tanított is: a gimnáziumi 5. osztályt, a poétaosztályt vezette. Diákként, majd tanárként is napi feladata volt sentenciák és picturák írása, íratása. Ez a két verstípus (antik szerzők bölcs mondásainak kifejtése, illetve természetleírás) jelentette az elsajátítandó tananyagot ebben az osztályban. Érett nagy verseiben később sokat felhasznál korai sentenciáiból és picturáiból. Továbbfejleszti és ötvözi is őket egymással legszebb verseiben (Az estve, A Magánossághoz, A tihanyi Echóhoz).
II. TÁRGYALÁS:
1. A pictura (leírás) a szöveg közvetlen jelentésének szintjén évszakokat, napszakokat, tájakat mutat be. Áttételesen azonban lelkiállapotok, érzések, hangulatok hordozóivá is válnak a leírások. Izgalmas megfigyelni táj és lélek kapcsolatát a filozofáló ódákban (Az estve), a boldog dalokban (Tartózkodó kérelem, A boldogság) és a merengő, szomorú elégiákban (A Magánossághoz, A Reményhez) egyaránt.
2. Az estve c. költemény hármas szerkezeti tagolása (természeti kép – társadalombírálat – természeti kép) a természet és a társadalom szembesítését szolgálja. Erős kontraszt van a nyugalmat, békét árasztó alkonyi tájkép és a nyugtalanságot, zaklatottságot árasztó társadalomkép között. Színekben, hangokban, illatokban gazdag a leírás: gyönyörűség, vigasztalás az emberi társadalom igazságtalanságaiba belefáradt léleknek. IDÉZETEK!
3. A boldogság c. dal élete legboldogabb tavaszán, Komáromban, 1797-ben született, az „igazi” társ megtalálásának örömében. A pillanat tökéletességéről szól. Szerkezetet (=fölépítési ötletet) a pillanat „koordinátái” nyújtanak térben és időben: itt és most maradéktalanul szép és jó élni. Nem hiányzik semmi. Mindenem megvan. Nem életrajzilag. Lelkileg. Minden érzékszerv gyönyörködik a látható-hallható-ízlelhető-szagolható-tapintható leírásban, és a lélek fürdik a jó érzésben, hogy a szépséges pillanatot azzal oszthatja meg, akit a legjobban szeret a világon. IDÉZETEK!
4. A Reményhez (a teljes vers memoriter!)
1797 tavaszán kezdődött és 1798 tavaszán véget ért a Lilla-szerelem reményt adó korszaka Csokonai életében. Míg a nincstelen költő állás után járt, hogy megalapozza házasságukat, Vajda Juliannát férjhez adta édesapja egy gazdag kérőhöz. Ebből a fájdalomból született a vers, amely nem csupán a szerelmi reményt búcsúztatja, hanem minden értéket, amely addig tartalmassá tette a költő életét: jókedv, tervek, szerelem, költészet.
Szerkezeti felépítésében a 4 versszak 4 gondolati résznek felel meg. Viszonyuk egymáshoz: a két szélső (1. és 4. vsz.) körülveszi, keretezi az egymással ellentétben álló két középsőt (2. és 3. vsz.). A szélső vsz-okban fokozás valósul meg: a csalódott boldogtalan szemrehányást tesz a megszemélyesített Reménynek (1. vsz.), majd életkedvét is elveszítve búcsúzik az élettől és minden szépségétől (4. vsz.). A két középső vsz. szembeállít két tájképet, egyben két lelkiállapotot: a viruló tavaszi kert a reményteli lélek életvidám állapotát, – a kopár téli kert pedig a reménytelen lélek búskomor állapotát jeleníti meg. IDÉZETEK!
Különleges szépsége a versnek a ritmusa, és a ritmus rejtett „üzenete”. Rokokó módra játékos, szimultán ritmusban komponálta Csokonai: egyidejűleg időmértékes (trochaikus) és ütemhangsúlyos is. A játékosság, a zeneiség, a csilingelő tiszta rímek („trillák” – „Lillák”) rácáfolnak a szöveg szomorú jelentésére: a szavak az élet feladásáról beszélnek – a ritmusban pedig ott lüktet az újjászülető életkedv.
III. BEFEJEZÉS: egyéni SzÉ