Móricz Zsigmond: Égi madár
Írói magatartás Móricz Zsigmond Égi madár c. novellájában
(novellaelemzés)
A novella in medias res kezdődik: egy szegényház udvarán öregek üldögélnek. A színhely végig ez marad. A történet ideje Móricz korának jelen ideje. Időtartama igen rövid, legfeljebb félóra, hiszen a cselekmény mindössze egyetlen jelenetet ölel fel: a szegényház egyik lakójának a vitáját az egyik gondozónővel. A téma a főszereplő Illyés bácsi szabadulni akarása. Számára a kényelmet, szállást, ételt adó öregek otthona – börtön.
Az író magatartására jellemző a kevés narrátori szöveg: az elbeszélő visszahúzódik szereplői mögé, mint egy rendező, aki megálmodott egy jelenetet, és a szereplőkre bízza annak előadását. Epikus művébe lírai hatású leírásokat és sok drámai párbeszédet sző bele.
A bevezető rövid leírás mintegy díszletet rajzol a jelenet köré. Egyben lényeges szerepe van, hiszen a tavaszt ábrázolja, az újjáéledés évszakát, amelyben az emberi szív mély vágyai is újra felpezsdülnek. „A dárdás vaskerítésen kidagad az orgona virágtömege. Bent vidám gruppok, kövér lombú fák.” Leírás lesz még Illyés bácsi szavaiban is. A szabad életről szóló legszebb emlékei csodálatos tájképi mozzanatokhoz kötődnek. Az ő szemével láthatjuk „a hosszú országutat a csillagokig”, „a jegenyés országutat … az ég alatt”, heverését „a szép ibolyák között”. Hallhatjuk dalolását, amint vándorol.
A novella szövegében a párbeszéd dominál. Természetes ez, hiszen vitát jelenít meg az elbeszélés. A dialógus alkalom arra, hogy az író átadhassa a szót hősének, mintegy hitelesebbé téve a vallomást az egyes szám első személyű megfogalmazás által. A főhős szavaiból feszültség árad, amely magával ragadja az olvasót, és mi egyre pontosabban érezzük-értjük egy emberi lélek drámáját. A műben a cím után még háromszor elhangzó „égi madár” metafora jelentése is egyre mélyül, ha követjük azokat az ellentéteket, amelyek a főszereplő lelkét feszítik:
Illyés bácsi, a szegényházi „fogoly” – szabad csavargó akar lenni.
Az öregség, testi gyengeség „börtönéből” kitörve – életerős ember akar lenni.
A halandó test korlátai közé szorított lélek – halhatatlan szeretne lenni.
A messzeségbe, a végtelenbe kívánkozás az életigenlést – a haláltagadást rejti magában jelképesen.
A novella végi szabad függő beszéd – a sok nagybetűs köznévvel együtt – kitágítja az egyedi életszituációt, általános emberi vágyként éljük át a sóvárgást a kiszabadulásra – mindenféle börtöneinkből. Az utolsó mondat sóhaja éppúgy lehet a főhősé, mint az elbeszélőé, sőt az olvasóé is.
„Kitárja karjait, kiszáradt csillagtépő kezeit a Halhatatlanság felé. Az emberi test börtönéből ki a tágas Mindenségbe rivall. Szűk az Élet börtöne. A vágy a bátor és érthetetlen Kozmoszt markolja. Micsoda kurta határok. Micsoda boldogtalan lét ez itt. Ki, ki a test záraiból a Mindenség mezőire.
Oh, én szegény égi madár e földön.”
SzÉ