Vörösmarty: Csongor és Tünde
Vörösmarty több mint húsz éven át írt drámákat. 16 ilyen alkotása van, de kiemelkedő remekmű csak egy akad köztük, a Csongor és Tünde. 1831-ben jelent meg Székesfehérváron.
Megjelenésekor nem volt visszhangja: a közönség hidegen fogadta, az íróknak sem igen tetszett. Kölcseyt is csak a harmadik olvasás után kapta meg.
A mű forrása egy 16. századi magyar széphistória: História egy Árgirus nevű királyfiról és egy tündér szűzleányról. Szerzője egy Gergei (Gyergyei) Albert nevű költő. Vörösmarty felhasználta e történet eseményeit, a mű mégsem dramatizált népmese. Egyrészt új szereplőket is felléptet (három vándor), másrészt alakjait és cselekményét többrétű szimbólumrendszer fűzi össze. A Csongor és Tünde az élet értelmét, célját kutató nagy filozofikus mű, kiemelkedő drámai költemény.
A mese magva ősrégi: két szerelmes története, az egyik földöntúli lény, s kiket valami ármány elszakít egymástól. A tündér visszatér hazájába, a másik pedig keresi, s hosszas kalandok után boldogságban egyesülnek. Az egész művet valami keserű mélabú lengi át, ráereszkedik az éj sötét gyászfátyola.
Csongor olyan drámai hős, aki belső küzdelmet vív kétségeivel, tapasztalataival. Vele a darab legelején úgy találkozunk, mint aki eredménytelenül végződött vándorút végén kiábrándultan ugyanoda tér vissza, ahonnan elindult, szülei otthona kertjébe.
Két ellentétes világ kapcsolódik össze a drámában. A két főszereplő vágyódása is ellentétes: Tünde a földre, Csongor pedig az égbe, Tündérhonba vágyódik. E két szintet kapcsolja össze a csodafa.
A főszereplők a két szint határánál találkozni tudnak, de egymáséi lenni nem. Csongor csupán megsejtheti az igazi boldogság örömét.
Mirigy teszi lehetetlenné szerelmük beteljesülését. Nem lehet tudni, hogy Mirigy miért gyűlölője Csongornak, az derül ki, hogy Tünde aranyhajával leányát, majd pedig Ledért szeretné feldíszíteni, hogy Csongor "nála leljen utált szerelmet".
Mirigy az ártó démon, minden nemes törekvés akadályozója.
Az ifjú hős Tündét elveszítve a teljes harmónia vágyát már meg tudja nevezni, de hogy Tündérhon hol található, azt nem tudja. Ezért kérdezi a célra vezető utat a három vándortól.
Itt Csongor nemcsak a saját boldogságát, hanem az emberekét is keresi. A vándorok három különböző életideált testesítenek meg: a pénztől, a hatalomtól s a tudománytól várják önző boldogságukat.
Csongor üresnek találja a vándorok ajánlatát, s elindul Tündérhon felé.
Csongor másodszor is elindul megkeresni most már a Tündében megvalósuló „égi szépet” az ördögfiak örökségével. Eljut a Hajnal birodalmába, de Mirigy megakadályozza a Tündével való találkozást (jóskútból előlengő lányalak). Az ember nem szakadhat el a földtől.
Második vándorútjának végén az emberi lét céltalanságáról elmélkedik.
Csongor a kétségbeesés mélyére jutott: az állati lét is értékesebbnek tűnik az emberi sorsnál.
Újra találkozik a három vándorral: céljaikban, hitükben, reményeikben csalódva. Csongor úgy dönt, hogy kivonul az emberi társadalomból, s belép az ősi otthon elvadult kertjébe.
Az értelmetlen létnek az igazi szerelem adhat valós tartalmat, célt, amiért még élni érdemes. Csongor nem juthat el Tündérországba, Tünde pedig földi szerelméért ki van tiltva onnan. Egyesült a két világszint: a tündéri földivé is lett, a földi pedig megnemesedett. A földön mennyet alkotnak maguknak.
A gyönyörfáról a szerelem beteljesülésének jelképeként hull az aranyalma.
A darab végső kicsengése erősen pesszimisztikus: a rideg és szomorú éjben csak a szerelem őrizhette meg értékét.
A Csongor és Tünde kétségessé teszi a realitásoktól elszakadó, azokkal nem számoló álmokat, a testetlen illúziókat. Az ember e kettőségét vetíti ki a drámai költemény Tünde és Ilma, ill. Csongor és Balga párhuzamaiban. Csongor a csillagok között repülve is oda jutott, ahová Balga szekérrel a földi úton.
A cselekmény időtartama egyetlen nap: éjféltől éjfélig tart a mesés történet.
FORRÁS: erettsegi.com/tetelek/irodalom/vorosmarty-mihaly-csongor-es-tunde/
Szintén jól használható:
Filozofikus mű, az élet értelmét, célját kutatja, és azt, hogy hogyan találhatja meg az ember a boldogságot.
Két szerelmes történetéről szól a mű, az egyikük ember, a másik földöntúli lény. Ármány szakítja szét őket, így a tündér visszatér hazájába, a földi férfi pedig keresi, majd végül kalandok és küzdelmek árán boldogan egymásra találnak.
A mű középpontjában Csongor út- és boldogságkeresése áll. Először térben keresi a boldogságot. A helyszín Csongor kertje, a kert közepén egy virágzó almafa. Itt kezdődik, és itt végződik a mű. Egy kört ír le az útja. Jelzi: nem földrajzi helyzettől függ a boldogság. Csongor nem passzív szemlélő, hanem cselekvő hős.
Időben éjféltől éjfélig tart a cselekmény. Virágzó kertből indul, és elvadult kertbe érkezik.
Jellegzetes motívumok:
– Csongor álmaiban a saját álmainkra, vágyainkra ismerünk rá.
– Nem határozható meg pontosan, kit keres a főhős.
– Érezzük az Etelka-szerelem bánatát, fájdalmát.
– Jellemző, hogy nem földi nő, hanem a mesék hősnője, égi mása lesz Csongor párja.
Két szerelem áll a mű középpontjában.
Csongor és Tünde (tündéri, mesék varázsa lengi át, légies, égi), és a szolgáik: Balga és Ilma szerelme. Az utóbbi pár szerelmét Vörösmarty jóllakottság-boldogságnak hívja. Ösztönszerű, leegyszerűsített kapcsolat. Igénytelenebb, olykor groteszk.
Két ellentétes világ kapcsolódik össze a műben:
– Földi-égi} ezt kapcsolja össze a csodafa.
Jellemző, hogy amíg Csongor utazgatott és vágyakozott, addig Tünde kiválasztotta Csongort.
A férfi kertjébe ülteti a csodafát, és minden éjjel el is jön. Mirigy akadályozza meg a két fiatal egymásra találását. Ő minden rossz, ártó szándék megtestesítője, aki minden nemes törekvést megakadályoz.
Legfontosabb jelenetei a műnek:
– a 'hármas út' motívum
– kétszeres megjelenése a vándoroknak
A három vándor, a polgári élet háromféle kiteljesedését jelképezi.
– A fejedelem: Mind nagyobb és nagyobb hatalomra, területekre és birtokokra vágyik. Saját területét tartja tündérhonnak. Úgy véli, a boldogság útja a hódításban, és a győzelemben van.
– A tudós: Sok tudást felhalmozott, és rájött, így sem tud semmit. De saját igazát, amivel ő bölcsebb másoknál, nem adná semmiért.
– A kalmár: gazdag kereskedő, úgy véli, hogy pénzzel bármit megvehet, szerelmet, barátokat, palotát. Számára a pénz tündérhon.
Az ötödik felvonásban Csongor újra találkozik a vándorokkal.
Végkicsengése: minden út tévút volt. A pénz, a tudás és a hatalom önmagában nem tehetik boldoggá az embert. Az öncélú okoskodást, filozofálást mutatja Vörösmarty céltalannak, oktalannak.
Az Éj monológja a semmit jeleníti meg. Kozmikus távlatba helyezi a művet. Semmi nem volt és semmi nem lesz. Minden múlandó, az emberi élet pillanatnyi és hiábavaló. A világ a teremtés sötétségéből a pusztulás sötétségébe tart.
Csongor járt a hajnal és az éj birodalmában, Ledér szobájában és a csodakútnál.
(Mirigy Ledér alakjával szeretné Csongort letéríteni az útjáról.)
Mirigy bosszúja érthető, hiszen lányának férjként Csongort szerette volna.
Mesei motívum, de fájdalmasan valóságos az ördögfiak marakodása az örökségen. Csongor ellopja ezen örökséget, minek révén közelebb jut kedveséhez. Nem találja meg a szeretett lányt, csalódva, fáradtan visszatér saját kertjébe. Csodapalota épül kertje közelében. Tünde lemond a tündéri létről és földi együttélésben kell, hogy megtalálják a közös boldogságot.
Csongor saját kertjében, saját lelkében találja meg a boldogságot. Az álomnak és a valóságnak közel kell állnia egymáshoz, önmagában egyik sem tud boldoggá tenni.