A szóképek (=trópusok)
A szóképek fontos jellemzői a költői nyelvhasználatnak, de a köznapi beszédben is alkalmazzuk őket. A szóképekben a nyelvi elemek (szavak, szószerkezetek) a köznyelvitől eltérő jelentésben szerepelnek. A szóképek lehetővé teszik, hogy:
- a szemléltetés révén közelebb hozzák a mondanivalót az olvasóhoz,
- az olvasóban hasonló benyomásokat keltsenek, ment amilyen az író lelkében van.
A szóképek alaptípusai: a metafora és a metonímia
A metafora görög eredetű szó, jelentése: átvitel. Mi is így határozzuk meg: tartalmi hasonlóságon vagy hangulati egyezésen alapuló névátvitel.
"Ajtó megől fehér galamb,
Ősz bárd emelkedik."
Ebben az idézetben a költő a bárd megnevezésére a galamb szót használja, ezt nevezzük névátvitelnek. Alapját az képezi, hogy (kiegészítve a fehér és az ősz jelzőkkel) a bárd és a galamb között hasonlóság áll fenn.
"A lelkem lankadt, fekete rózsa."
Itt a névátvitel alapja inkább a szomorúság és a hervadó rózsa látványa által keltett hangulat egyezése.
A metaforákat feloszthatjuk alakjuk és szófajuk szerint.
- Alakjuk szerint lehetnek teljes ("Kikelet a lyány, virág a szerelem." )
- és egyszerű metaforák ("Hé, fiúk! Amott ül egy túzok magában.")
Az első példában mind az azonosító (kikelet), mind az azonosított (lyány) szerepel a mondatban. Itt alany-állítmányi szerepben, de gyakori a birtokos szerkezetben (múltnak tengere) vagy összetett szó formájában megjelenő teljes metafora is (bánatkő). A második idézetben csak az azonosító (túzok) szerepel, de a szövegösszefüggésből tudjuk, hogy Toldi Miklósról van szó.
- Szófajuk szerint a metaforák lehetnek igeiek (száll az idő),
- főnéviek (lángtenger) és
- melléknéviek (fekete ország).
A metafora sajátos fajtája a szinesztézia (együttérzés, összeérzés). Lényegében hangulati egyezésen alapuló metafora, amely annyiban különleges, hogy a névátvitel két érzékterület között valósul meg.
"Borzongva isszuk a hűs őszi holdfényt."
Példánkban a holdfény a látás érzékterületéhez tartozik, a hűs pedig a hőérzékeléshez.
A metonímia (görög szó, névcserét jelent) abban különbözik a metaforától, hogy a névátvitel valamilyen konkrét érintkezésen, tér-, idő-, anyagbeli vagy ok-okozati kapcsolaton alapul. Lássunk példákat!
"Csendes a ház." (Valójában a házban élők csendesek – helyi, térbeli érintkezés.)
"Völgyben űl a gyáva kor." (A korban élők húzódnak meg gyáván – időbeli érintkezés.)
"Kukorica Jancsit célozza vasával." (Vagyis kardjával, ami vasból van – anyagbeli érintkezés.)
"Boglyák hűvösében tíz-tizenkét szolga hortyog." (Voltaképpen a boglyák árnyékában, az árnyék és a hűvösség között azonban ok-okozati összefüggés van.)
A metonímia sajátos fajtája a szinekdoché (együttértés, veleértés). Példák a szinekdoché típusaira:
"Nyelvel a kuvasz is…" – a nem és a fajta felcserélése.
"Lélek az ajtón se’ be, se’ ki!" – egész helyett rész (pars pro toto)
"Mentek-e tatárra? mentek-e törökre…" – többes szám helyett egyes szám.
Az alaptípusokból származó egyéb szóképek: a megszemélyesítés, az allegória és a szimbólum
A megszemélyesítés elvont dolgokat, természeti jelenségeket, élettelen tárgyakat élőként mutat be, növényeknek, állatoknak emberi érzést, cselekvést tulajdonít. Rokonságot mutat az igei metaforával, de amíg az egyszeri, szószerkezeti mozzanatnak tekinthető, a megszemélyesítés mondatértékű, benne az élőként való megjelenítésre rendszerint több mozzanat utal.
„Tekints reánk, tekints, szabadság,
Ismerd meg mostan népedet”
Az allegória erkölcsi eszmének, elvont fogalomnak egyszerű megszemélyesítése vagy érzékelhető képben való ábrázolása. Lehet hosszabb gondolatsoron, egész alkotáson végigvitt metafora vagy megszemélyesítés. Az allegória mindvégig megőrzi kettős értelmét.
„Föltámadott a tenger,
A népek tengere…”
A szimbólum gondolati tartalom jelképe, érzéki jele. Nemcsak helyettesíti a kifejezendő gondolattartalmat, hanem gazdag képzettársítási lehetőségek révén sajátos érzéseket, hangulatokat, bonyolult lelki tartalmakat is képes kifejezni.
"Légy te, öcsém, a kard; én leszek a pálca."
A szóképekhez kapcsolódó egyéb stíluseszközök: a hasonlat, a körülírás és a szépítés.
A hasonlat abban különbözik a metaforától, hogy itt nincs azonosítás, csupán egyszerű összevetés, egymás mellé helyezés.
„Mint oldott kéve, széthull nemzetünk”
„Kóbor kutyaként jár a szél”
A körülírásról akkor beszélünk körülírásról, amikor az író vagy a költő valamilyen okból nem akarja a dolgot néven nevezni, ezért mást mond helyette. Ez a „mást mondás” azonban egyértelművé teszi, hogy az író mire gondolt.
„S mintha törlené csak arca verítékét,
Tenyeréhez törlé hívatlan vendégét.”
(vagyis könnyét)
A szépítés (eufemizmus) olyan körülírás, amelyet valamilyen durva vagy félelmet keltő jelenség helyett mondunk.
„Napfogyatkozás jött szeme világára”
(vagyis meghalt)