Tóth Árpád: Isten oltó-kése

Tóth Árpád

ISTEN OLTÓ-KÉSE

Pénzt, egészséget és sikert
Másoknak, Uram, többet adtál,
Nem kezdek érte mégse pert,
És nem mondom, hogy adósom maradtál.

Nem én vagyok az első mostohád;
Bordáim közt próbáid éles kését
Megáldom, s mosolygom az ostobák
Dühödt jaját és hiú mellverését.

Tudom és érzem, hogy szeretsz:
Próbáid áldott oltó-kése bennem
Téged szolgál, mert míg szivembe metsz,
Új szépséget teremni sebez engem.

Összeszorítom ajkam, ha nehéz
A kín, mert tudom, tied az én harcom,
És győztes távolokba néz
Könnyekkel szépült, orcád-fényü arcom.

Tóth Árpád Isten oltó-kése c. költeménye a próbára tett hit verse. Szenvedésteli rövid élete utolsó évében, 1928-ban írta. A lírai mű mondanivalója a szenvedő ember lelki magatartásáról szól: szilárdan bízik Istenben, ezért mindent elfogad az ő kezéből. (vö. Jób!!!)

Gondolatmenete fölfelé ível: vesztesből – „Pénzt, egészséget és sikert/ Másoknak, Uram, többet adtál” – győztessé válik a vers végére: „És győztes távolokba néz … arcom”. Hogy mibe kerül a végső győzelem, azt a szerkezeti ívet fölépítő négy versszak belső kompozíciója árulja el: mindegyik versszakot ellentétre szerkeszti a költő. Mindegyik ellentét azt a lelki harcot ismerteti meg, amelynek során a lélek úrrá lett önnön visszahúzó erőin. A mostani harmónia Isten akaratának elfogadásából született meg. A zúgolódás, tiltakozás, önsajnálat fölé kerekedő bizalom, elfogadás, remény jelenti a lélek diadalát. Azaz: a lelki csapdák, kísértések a szenvedésben megjelentek számára is: „Másoknak … többet adtál”, „mostohád” vagyok, próbáid éles kése bordáim közt. De az önmagán aratott győzelem jelei olvashatók ki ezekből az állításaiból: „Nem kezdek érte mégse pert”, „próbáid éles kését megáldom”, „Összeszorítom ajkam, ha nehéz/ A kín, mert tudom, tied az én harcom”.

„Isten oltó-kése” metaforája a próbatételnek, amely Isten eszköze arra, hogy mi felülmúljuk önmagunkat. A próba kiállása erősebbé, karakánabbá, céltudatosabbá tesz bennünket saját utunkon és odaadóbbá a bizalomban, a szeretetben.

A központi állítás a versben: „Tudom és érzem, hogy szeretsz”. Mindent, ami ér engem, szeretetből engedsz megtörténni. Ennek a tudásnak és érzésnek az uralomra jutása bizalmamat, Rád hagyatkozásomat szilárdítja meg.

SzÉ