Nagy László: A küldetés
Ha elképzelek egy félszárnyú madarat, hirtelen átgondolom a tragédiát is: nem teljesítheti küldetését, amit a természet oly gyönyörű szigorral oltott belé. Ha elképzelem a költészetet közönség nélkül, hasonló a tragédia. A legnagyszerűbb vers is, ha nincs közönsége, csupán félszárnyú madár: nem teljesítheti küldetését.
A költészet természeténél fogva, tehát eredendően hordozza magában a küldetést, eszményi célja van. Akadnak, akik a költészet feladatát emlegetik nekünk folyvást, s fejünket szeretnék odaverni a táblához, amin a feladat áll. A költészet kifejező és megítélő hatalom, de nem megoldó.
A költészet, de mondhatom így is: a költő küldetése legnyíltabban érződik az ars poetica-szerű költeményben. Gondoljunk Petőfi, Ady, József Attila költői hitvallására. De minden igazi versből sugárzik, vibrál a küldetés. Izgat, vagy lázít a jóért, pörlekedik a rosszal és elfogult mindig. Nyugtalanul elégedetlen másokkal és önmagunkkal. Akár komor, akár pajkos, emberit fejez ki folyton. S mert rámutat az embertelenre, elkészíti helyét az emberinek.
Megérti-e mindenki a verset? Sajnos, nem. Írjon-e a költő abc- szerű költészetet? Írjon, de csak a kisdedeknek.
Félszárnyú madár a költészet, ha nincs közönsége. Ezt alázattal mondom, de kihívó meggyőződéssel állítom, hogy költészet nélkül nem jut el az ember az eszményi jövőbe, amiről nemcsak a költők álmodoznak. Költészet nélkül csak félszárnyú lenne az emberiség.
/Élet és Irodalom, 1970. ápr. 15. A Rádió és Televízió költészet napi műsorának megnyitója/
Mi dolgunk a világon? küzdeni,És tápot adni lelki vágyainknak.Ember vagyunk, a föld s az ég fia.Lelkünk a szárny, mely ég felé viszen,S mi ahelyett, hogy törnénk fölfelé,Unatkozzunk s hitvány madár gyanántPosvány iszapját szopva éldegéljünk?Mi dolgunk a világon? küzdeniErőnk szerint a legnemesbekért. /Vörösmarty Mihály: Gondolatok a könyvtárban (1844)/