I.  Az íróról, főbb műveiről (l. Tk.)

II. Elemzés:

1. Műfaj: elbeszélés

•  rövid terj.
•  egyetlen cselekményszál
•  kevés szereplő
•  életüknek egyetlen eseményét beszéli el

2. Epikus elemek:

• téma: az író és családja egyik itáliai nyaralásából Cipolla hátborzongató „bűvészestjének” felidézése
• tér: Torre di Venere
• idő: 1926 nyara
• szereplők: az elbeszélő (családjával), Cipolla  „lovag”, Signora Angiolieri, Mario, a pincér, néhány ismerős
• cselekmény: részben valóságos, részben fiktív: a befejezés költött

3. Az elbeszélés szerkezete = a cselekmény felépítése:

Két fő rész:

1.)    hosszú expozíció: atmoszférateremtés

• baljós előreutalások

 "A Torre di Venerére való emlékezésnek kellemetlen a levegője. Az atmoszférát bosszúság, izgalom, feszültség remegtette kezdettől fogva, s végül megtörtént a kirobbanás ezzel a borzalmas Cipollával, kinek személyében végzetszerűen s egyébként emberileg nagyon megrázóan testesült meg és sűrűsödött össze az, ami a hangulatban tulajdonképpen kínos volt. Hogy a rettentő végkifejlésnél (amely, utólagosan úgy érezzük, eleve elrendeltetett, s a dolgok lényegében rejlett) még a gyerekeknek is jelen kellett lenniük, magában is szomorú és csak félreértésen alapuló kisiklás, s csupán e különös ember csaló ámítása a ludas benne. Hál' istennek, a gyerekek nem értették meg, hol végződött a komédia, és hol kezdődött a szerencsétlenség, és abban a boldog hitben maradtak, hogy minden csak játék volt."

•  később fontossá váló motívumok előzetes megvillantása: ezek előképei a „bűvészestnek” és főszereplőjének:

           - a nyaraló német polgári család megaláztatásai a Grand Hotelben, a strandon (> a bűvészest közönségének                                    megaláztatásai)

           - Fuggiero teátrális, önsajnáltató és agresszív viselkedése (> Cipolla magatartása)

           - jelentéktelen események: megjelenési formái valami mélyebben fekvő bajnak: nacionalizmus, idegengyűlölet, erkölcsi                    képmutatás, hatalmi túltengés, szolgalelkűség

2.)    a bűvészest: ez az a bizonyos „egy esemény”, az élet kinagyított „pillanata”

        A klasszikus epikus szerkesztés további részei:

        Bonyodalom: Cipolla felbukkanása a nyaralóhelyen (először plakáton)

        Kibontakozás: az előadáson: fokozatok a mutatványokban, Cipolla magatartásában, a közönség viselkedésében

        Tetőpont: Mario megalázása

        Megoldás: a „varázsló” elpusztítása

4. Realista alkotás, szimbolikus jelentéssel:

- Cipolla és közönsége: az erőszak hatalomra jutását segítő lélektani  helyzet

- Az ellenállás jelképei:

•    A közönség tartózkodó viselkedése a műsor elején
•    A csúfolódó legény  
•    A római úr próbálkozása. Kudarca: a passzív humanizmus kevés 
•    Mario       

"Ekkor jelentkezett a római úr, és dacosan föltette a kérdést, vajon a cavaliere vállalkozik-e rá, hogy megtanítja táncolni akkor is, ha ő nem akarja.

- Akkor is, ha nem akarja! - felelte Cipolla olyan hangon, amelyet nem tudok elfelejteni. Még most is a fülemben van az a félelmetes "Anche se non vuole!", és akkor megkezdődött a harc. Cipolla, miután ivott egy pohárkával és friss cigarettára gyújtott, a római urat fölállította valahol a középjáratban, arccal a kijáratnak, maga is odaállt mögé bizonyos távolságra, és megfüttyentette ostorát, ezt parancsolva - Balla! - Ellenfele meg se moccant. - Balla! - ismételte a lovag nyomatékosan, és csattantott. Láttuk, amint a fiatalember gallérjába húzza nyakát, és amint ugyanakkor egyik kezét csuklóban megemeli, és egyik sarkát kifordítja. De a kísértés e vonagló jeleinél, amelyek hol erősödtek, hol ismét alábbhagytak, sokáig nem történt egyéb. Mindenki tisztában volt vele, hogy itt előre eltökélt kemény ellenállást, hősies konokságot kell legyőzni; ez a legény az emberi nem becsületéért állt ki a gátra, rángatózott, de nem táncolt, és a kísérletezés oly sokáig elhúzódott, hogy a cavaliere kénytelen volt figyelmét megosztani; egyszer-egyszer a színpadon bokázók felé fordult, s feléjük suhintotta ostorát, hogy igájában tartsa őket, s közben félreszónokolva nem mulasztotta el a közönségnek megmagyarázni, hogy a hejehujázók egyáltalán nem fognak utólag kimerültséget érezni, akármeddig is táncolnak, mert tulajdonképpen nem azok ropják odafönt, hanem ő. Azután tekintetét ismét a római tarkójába fúrta, hogy legyűrje az akaraterőt, mely uralma ellen szegült.

S láttuk az egyre ismételt suhintások és rendületlen biztatgatások hatása alatt meginogni ezt az erőt - tárgyilagos érdeklődéssel láttuk, amelybe némely indulati elem, sajnálkozás és kegyetlen elégtételérzés is vegyült. Ha jól értettem meg az eseményt, ez az úr harckészségének tisztán negatív voltán bukott el. Nem akarásból, úgy látszik, lelkileg élni nem lehet; valamit nem akarni megtenni, tartósan nem jelenthet élettartalmat: valamit nem akarni, és egyáltalán semmit sem akarni, tehát a parancsoltat mégis megtenni, talán túl közel van egymáshoz, semhogy a szabadság eszméje ne kerülne közöttük kutyaszorítóba, és a cavaliere ostorsuhintásai és parancsszavai közé szőtt biztatások csakugyan ebben az irányban mozogtak, amidőn a maga titokzatos hatóerejét még megzavaró lelki buzdítással is elegyítette. - Balla! - mondotta. - Minek ez a gyötrődés? Szabadságnak mondod ezt az erőszakot önmagad fölött? Una ballatina! Fáj már minden tagod. Milyen jó lesz végre engedelmeskedniük! No lám, hiszen táncolsz már! Nem is harc ez többé, hanem élvezet! - Ekképpen a makrancos ifjú testén lassan elhatalmasodott a rángás és vonaglás, emelgette karját-térdét, egyszerre fölszabadult minden ízülete, dobálta tagjait, táncolt, s a cavaliere a közönség tapsa közepette vezette őt az emelvényre, hogy a többi paprikajancsi sorába állítsa. Láttuk most a legyőzött arcát is, fönn a dobogón szembefordult velünk. Szélesen mosolygott, félig lehunyt szemmel, élvezett. Szinte vigasztaló volt látni, hogy nyilvánvalóan jobban érzi most magát, mint dacoskodása idején."

- a szabadság paradoxona: 

• szabadság  -  felelősség 
• függőség  -  megszabadulás a felelősségtől

5. A cím

• mesék címére emlékeztet - a gyermekek látásmódjára utal: ők mindvégig  színdarabnak nézték az előadást
• a két címszereplő közül egyiküket nevén nevezi, a másikat csak szerepkörével határozza meg
• a néven nevezett szereplő, Mario kalandjáról ígér történetet
• olyasmi várakozást kelt az olvasóban, hogy vajon hogyan küzd meg Mario, és hogyan számol le a - feltehetőleg - gonosz varázslóval
• az elbeszélés elolvasása után a mesék "igazságszolgáltató" befejezését is magában hordozza: a gonosz pórul jár