A magyar helyesírás alapelvei

A magyar helyesírás szabályai, 12. kiadás alapján. Érvényes: 2015. szeptember 1-jétől.

Írásunk jellege:

• Írásunk betűíró rendszerű, mert legkisebb egységei nem szavakat vagy szótagokat rögzítő írásjegyek, hanem hangokat jelölő betűk.
• Írásunk a latin betűs írások közé tartozik: a sajátos magyar betűsor a latin betűkészletből alakult ki.
• A magyar írás hangjelölő, mert betűi legtöbbször a kiejtett hangokat jelölik.
• Helyesírásunk sokat tükröz a magyar nyelv rendszeréből: a szóalakokban általában ragaszkodunk a szóelemek feltüntetéséhez; az írásmóddal érzékeltetjük a tulajdonnevek különféle fajtáit; a különírás és az egybeírás révén megkülönböztetjük egymástól a szókapcsolatokat és az összetételeket; stb. Mindez hozzásegít a közölnivaló árnyalt kifejezéséhez és értelmezéséhez. Helyesírásunkat – többek között – ezért nevezhetjük értelemtükrözőnek is.

Helyesírásunk 4 alapelve: a kiejtés elve, a szóelemzés elve, a hagyomány elve, az egyszerűsítés elve

A kiejtés szerinti írásmód

• azt jelenti, hogy a szóelemek (szótövek, képzők, jelek, ragok) írásformáját köznyelvi kiejtésük szerint rögzítjük, például: cipő, fény, láz, olló, ír, véd, húsz, tíz; -s, -talan, -telen, -va, -ve; -bb, -t, -j; -n, -tól, -től, -kor.

A szóelemző írásmód

• A toldalékos és az összetett szavak legnagyobb részében a szóelemeket úgy sorakoztatjuk egymás mellé, ahogyan külön-külön ejtve hangzanának, például: barátság (= barát + ság), barátaival (= barát + ai + val); barátfüle (= barát + fül + e), állatbarát (= állat + barát).
• A szóelemző írásmód érvényesítése akkor válik különösen fontossá, ha a szó egészét másképp mondjuk ki, mint a szóelemeket külön-külön, például: kertje [kertye] = kert + je; néztük [nésztük] = néz + t + ük; község [kösség] = köz + ség; szállnak [szálnak] = száll + nak.

A hagyományos írásmód

• Vannak olyan családnevek, amelyekben megtartjuk a ma már egyébként nem használatos, régies írásmódot.

Batthyány [battyányi]         Jósika [józsika]

Madách [madács]                 Kováts [kovács]

Dessewffy [dezsőfi]              Széchenyi [szécsényi]

Egressy [egresi]                    Thököly [tököli]

• A dz-t és a dzs-t általában akkor sem kettőzzük meg, ha hosszú hangot jelölnek: bodza, madzag, edz, edző, pedz, pedzi; maharadzsa, bridzs; stb. A toldalékok hasonulásából eredő hosszúságot azonban az ilyen szavakban is feltüntetjük, például: eddzük, peddze; briddzsel (= a bridzs kártyajátékkal).
• A köznyelv hangrendszerében már nincs meg az a régi hang, amelyet ly-nal jelöltünk, az írás azonban megtartotta az ly [ellipszilon] betűt, ezért számos szóban hagyományosan ly a [j] hang jele.
• Néhány szóban a hagyomány megőrizte a ma már alig érzett eredetet, például: esd, hágcsó, hagyján, játszik, kapzsi, metsz, mindjárt, mindnyájan, ósdi, pünkösd, rögtön, szegfű, tetszik, utca

Az egyszerűsítő írásmód

A magyar helyesírás néhány esetben észszerű egyszerűsítést alkalmaz: a többjegyű betűk kettőzésekor és három azonos mássalhangzót jelölő betű találkozásakor.

• A többjegyű betűk (pl. cs, sz, ty, dzs) kettőzött alakját csonkítottan írjuk, vagyis a betűnek csak az első jegyét ismételjük meg: loccsan, hosszú, meggy, fütty,  jeggyel, mésszel, rosszal, eddzék stb.
• Nem egyszerűsítjük azonban az összetett szavak tagjainak határán találkozó azonos kétjegyű betűket, például: kulcscsomó, jegygyűrű, nagygyűlés, fénynyaláb, díszszázad, észszerű, mészszerű.
• A toldalékolás következtében egymás mellé kerülő három azonos mássalhangzót jelölő betűt kettőzöttre egyszerűsítjük, például: orra (= orr + ra),  tollal (= toll + lal), vádlottól (= vádlott + tól), füttyel (= fütty + tyel), nagyobban (= nagyobb + ban), hallak(= hall + lak)
• A szabály nem érvényesíthető a tulajdonnevekre, illetőleg a szóösszetételekre. Ezekben a hosszú mássalhangzóhoz a vele azonos újabbat kötőjellel kapcsoljuk, például: Hermann-nál, Széll-lel, Tarr-ról, Wittmann-né; Bernadett-től, Mariann-nal; Bonn-nal, Bükk-kel, Tallinn-nak; Knorr-ral; Blikk-kel; illetve: balett-táncos, sakk-kör, rossz-szívű (= gonosz) 

*

Feladat: